Gödöllő, a nyaralóhely – élet a kastély vonzásában

578

Megnyílt március 31-én a Gödöllői Városi Múzeum legújabb „Élet a kastély vonzásában – Gödöllő, a nyaralóhely (1867-1945)” című időszaki kiállítása, amely a kiegyezéstől 1945-ig mutatja be, hogyan vált Gödöllő királyi nyaralóhelyből polgári nyaralóvárossá és kedvelt kirándulóhellyé.

Gödöllő a nyaralóhely - a kastély vonzásában
Gödöllő a nyaralóhely – a kastély vonzásában

A rendezvényen dr. Gémesi György polgármester mondott köszöntőt, majd Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója nyitotta meg a kiállítást és mutatta be annak katalógusát. Beszédében elismerően szólt a kiállítás felépítéséről, és az interaktív elemek beillesztéséről, a kiadványról pedig úgy fogalmazott: az egyszerre mutatja be a település gazdasági és művészeti életet, valamint – épp úgy, mint a kiállítás – visszaadja annak egykori, békebeli hangulatát.

A 1867. évi kiegyezést követően Ferenc József és Erzsébet a gödöllői kastélyt és a hozzá tartozó uradalmat a Magyar Korona tulajdonaként használatba vette. A királyi nyaralóhellyé váló települést hamarosan felfedezték a pesti polgári családok is, akik eleinte szobákat béreltek, a tehetősebbek házat, villát építettek. Később megjelentek a szállodák, panziók, a kevésbé tehetős polgárok pedig a kiváló közlekedési lehetőségeknek köszönhetően egynapos kirándulásra indulhattak Gödöllőre.

Az első világháború után a kastély, mint Horthy Miklós kormányzó nyaraló rezidenciája, presztízsként továbbra is vonzerőt gyakorolt. Sokan látogatták az itt megrendezett járási, nemzetközi rendezvényeket, s a máriabesnyői kegyhelyet is egyre több zarándok és turista kereste fel. A nyaralók, turisták igényeinek kielégítésére létrejöttek a strandok, sportpályák, a vendéglők és a szállodák, amelyek egyben a társasági életnek is fontos helyszínei voltak.

Gödöllő a nyaralóhely - kiállítás
Gödöllő a nyaralóhely – Kiállítás

A kiállítás bepillantást enged Gödöllő és Máriabesnyő által a nyaralóknak, kirándulóknak nyújtott utazási, szállás- és szórakozási lehetőségeibe. Autóbusz és automobil modellek, korabeli sporteszközök, a régi „Persler szálloda”, vagy ahogy inkább ismerik,a Központi Szálloda megmaradt emlékei idézik meg az egykori nyaralóhelyet. Képzőművészeti alkotások, fotók, képeslapok vetítik elénk a korabeli Gödöllőt. Megismerhetjük a múlt század népszerű fürdőit, és a közel 80 éves mozit. A szállodákat és néhány villát számítógépes animáció kelti életre. A látogatók megismerhetik a kastély néhány neves vendégét és leghíresebb gödöllői nyaralókat is.

A megnyitón, az egykori gödöllői éttermek hangulatát Gödöllő Város Népi Zenekara idézte meg, amelynek tagjai a múlt század elejének neves cigányzenészei, a Vidák család tagjainak repertoárjából szólaltattak meg néhányat. A muzsikus család emléktárgyai a kiállításon is láthatók. Zenéjüknek köszönhetően összekapcsolódott múlt és jelen, a zenekar vezetője Ifj. Balogh Gyula és családja ugyanis az egykori Vidák család egyenes ági leszármazottai.

A kiállítás része a 2017-es „Bölcsőtől a koronáig – Gödöllő a királyné városa” című tematikus év rendezvényeinek.

Ha még nem csatlakoztál Közösségi oldalunkhoz,
akkor kattints ide!