Kisebb városainkról kevesebb híranyag szól az országos hírportálokon, interneten. Igaz kevésbé jellemző rájuk a nagyobb botrány, aminek napjainkban inkább hírértéke van. Vannak olyan vélemények, hogy a fenntarthatóság és az élhetőség éppen ezekben a városokban nagyobb teret kap. Az összetartóbb helyi kisebb közösségek jobban figyelnek egymásra, identitásukra, kulturális értékeik megőrzésére.
Kítűnő példa erre Kisújszállás a City Caféban. Egy kisváros az Alföld közepén a Nagykunságban. Alig 12 ezren lakják. Az itt élők a hajdani, IV. Béla király által az 1200-as években letelepített kunok leszármazottainak tartják magukat. A kunok letelepedése után folyamatosan éltek itt közösségek, még akkor is, ha többször végigpusztítottak a településen az emberi és természeti erők. Kecze István, Kisújszállás polgármestere mutatta be, hogy mit őrzött meg a város a történeti múltjából,és hogy mi jellemzi a nagykunok városát ma.
City Hungary:
Kisújszállást nagyon sokan úgy jellemzik, hogy nem könnyű adottságokkal rendelkezik. Nem tobzódik például gazdasági, természeti erőforrásokban, mint szerencsésebbnek mondható várostársai.
Ön hogyan jellemezné ezeket a „nem könnyű adottságokat”?
Kecze István:
A kérdésére válaszolni a legtömörebben Illéssy Ádám emeritus nagykunkapitány úr szavaival tudok, aki így fogalmazott: „Kisújszállás városa nem könnyű adottságokkal bír a földrajzi, közlekedési, gazdasági és erőforrási adottságokat illetően. Nagy kihívások az elvándorlás, az országrész korlátozott munkalehetőségei, a kellő erősségű ipar és a prosperáló vállalkozások hiánya.”
Ehhez hozzátenném még a mezőgazdasági termelést megnehezítő gyakran szélsőséges időjárást, egyszerre jellemzik ugyanis ezt a területet a belvizek és az aszályok. Kisújszállást elkerülik az autópályák, autóutak, ez megnehezíti a nagyobb ipari vállalkozások letelepedését.
C. H.:
Mivel tudják(ták) kompenzálni a kevésbé kedvező feltételeket?
K.I.:
Azt gondolom, némi idealizmussal talán, hogy elsődlegesen „a gondolkodás alkotó erejével”, vagyis ahogyan ma ezt divatos kifejezéssel élve mondják: a kreativitással. Ebből fakad ugyanis minden, számomra ezért elsődleges a felkészült, felelősen gondolkodó, megoldásokat kereső és együttműködni tudó ember – minden pozícióban. Történelmünkben is az ilyen emberek tartották meg Kisújszállást évszázadokon át, hogy csak a város újratelepülésére emlékeztessek, 1717-re. Jövőre lesz háromszáz éve ugyanis annak, hogy elődeink „maradékai” visszatértek a törökök, tatárok, rácok, németek által teljesen kifosztott földre, régi lakhelyükre, és szó szerint a semmiből újraépítették Kisújszállást. Micsoda kötődés és micsoda akarat kellett ehhez! Máig is gyakran érzek ilyen megmagyarázhatatlan lelki-szellemi köteléket ebben a városban.
Azt gondolom, ennek köszönhető, hogy az elmúlt évtized látványos fejlesztései mellett ott volt egy kreatív csoport, ott voltak a pályázati lehetőségek, és a lakosok támogató hozzáállásával együtt végeztünk alapvető infrastrukturális beruházásokat.
Kiépítettük a belvízelvezető rendszert, részesei voltunk az ivóvízminőség-javító programnak, teljes körűvé tettük a szennyvízelvezetést, leburkoltuk a belterületi utakat – hogy komfortosabb legyen a város. Ipari területet alakítunk ki – hogy lehetőséget kínáljunk vállalkozásoknak. Építettünk: fürdőt, hotelt, parkolókat, felújítottunk parkokat, középületeket, köztük a Városházát, szobrokat emeltünk – hogy vonzóbb legyen a város. Támogatjuk a helyi közösségeket és felújítottuk a Vigadó Kulturális Központot – hogy jó legyen itt élni. Mindezek eredőjeként érdemben javult a turizmus, munkahelyek létesültek, és gazdagodott a kulturális élet.
Példák helyett ismét Illéssy Ádám nagykunkapitány barátomat idézném, aki így fogalmazott: „A gazdasági korlátokat viszont sok téren ellensúlyozza a kisújszállásiak szellemi teljesítménye, tudása, innovatív alkotókedve. Ez az emberi elszántság az, ami az itt élőket évszázadokon keresztül mindig is éltette és megtartotta a mindenkori gazdasági szűkösségek ellenére is, valamint hitem szerint a gondviselő Isten.”
C.H.:
Hogyan lehet egy városnak lehetőségként kezelni egy ilyen alaphelyzetet?
K.I.:
Kell, hogy legyen egy álmunk arról, milyen várost szeretnénk, aztán kell, hogy az álomból tervet, terveket formáljunk, amelyek alapján építhetünk. Ezt tettük mi is, és céltudatosan éltünk a pályázati lehetőségekkel – mint minden önkormányzatnak, nekünk is ez volt az elsődleges fejlesztési forrásunk.
Arra, hogy a nehézségeket lehetőségként kezeljük, számos példát tudok mondani. Egyik tervünk a város költségtakarékosabb működtetése volt, intézményeink például arányaiban nagy működtetési terheket jelentettek. Ezért jelentős részüket más fenntartásba adtuk, például az oktatási intézmények két egyház fenntartásába kerültek.
Ma már látjuk, hogy ez a helyzet új forrásokhoz, egyben új együttműködési lehetőségekhez vezetett. Szociális intézményünk működtetése is nagy pénzügyi teher volt, de kistérségi fenntartásba adtuk, ami szintén új források bevonását hozta magával. A mi szellemi muníciónknak volt köszönhető az is, hogy fel tudtuk számolni a város két szeméttelepét: kistérségi együttműködésben lehetett ugyanis pályázni ilyen célra, így hát partnereket kerestünk, vállaltuk a pályázat gondozását, így mára sikerült rekultiválni a két régi kisújszállási hulladéklerakó telepet is, és három másik település is megtehette ezt.
C.H.:
Kisújszállás bemutatásakor – hasonlóan egy ember egyéniségéhez – mely fő „jellemvonásokat” emelné ki, ami egyedivé teszi a város szellemiségét, kultúráját?
K.I.:
„Konok kunok” – így szoktak bennünket emlegetni Móricz Zsigmond után szabadon (merthogy Móricz „vasfejű kunok”-nak nevezte a hajdani kisújszállásiakat). Ez a kifejezés talán valóban lényegi tulajdonságát ragadja meg a kisújszállási nagykunoknak. Jelenti ez az elveihez, szándékaihoz néha makacsul is ragaszkodó, erős akaratú, kitartó, szívós jellemvonások összességét. Ezen a tájon mindig is kellett az élethez a szívósság, a „vasakarat”. Számomra ennek szép példája a város szélén lévő erdő néhány még megmaradt több száz éves öreg tölgyfája – időnként elgondolkodom, hogy milyen életerőt hordoznak magukban, hogy ezen a szikes tájon matuzsálemi kort megéltek! Ilyenek vagyunk mi kisújszállásiak is, ragaszkodunk a helyhez, a gyökereinkhez.
Kultúránkban ez a hagyományok őrzésében és továbbadásában nyilvánul meg. Ennek legszebb példájaként a Vigadót említeném. Az 1910-es években épült színháznak és vigadónak. 1945 után moziként szolgált. Közben az épület állaga egyre romlott, annyira, hogy végül bezárva szenvedett át mintegy tíz évet. Pályázatból tudtuk felújítani és bővíteni úgy, hogy közben megőriztük a régi ólomüveg ablakokat, a régi mozaikokat, a kovácsoltvas korlátokat – sőt még hajdani szerelmes levelek is előkerültek… a titkaikat természetesen megőrzöm. Végül gyönyörű Vigadó Kulturális Központot varázsoltunk, mely átalakította a kisújiak kulturális szokásait. Újra lett mozink, színháztermünk, létesültek közösségi helyiségek, táncterem, bowlingpálya.
Kulturális életünknek meghatározói a helyi kiadványok, kalendáriumok, képeskönyvek, várostörténeti monográfia; a hagyományőrző művészeti csoportok, köztük a Phoenix Vegyeskar, a Nagykun Táncegyüttes, a 48-as Asszonykórus, a Mellofon Fúvószenekar; hagyományőrző rendezvények, mint a Kivilágos Kivirradtig Fesztivál vagy a Bagaméri Családi Fesztivál. Hadd említsem meg ezen a helyen azon törekvésünket, hogy a város méltó legyen „A Nagykunság kulturális fővárosa” címre.
C.H.:
Szembetűnőek a nagy irodalmi nevek (Móricz Zsigmond, Arany János, Sarkadi Imre…), melyek a város identitásához kapcsolódnak. Az irodalmi hagyományok tisztelete.
Hogyan tudják ezt „kihasználni”?
K.I.:
Inkább azt mondanám, hogy „élünk velük”, mintsem „kihasználjuk”. Móricz és Arany János nevét iskola, könyvtár, gimnázium viseli. Mindkettejüknek egész alakos szobra áll a Városháza előtt, a róluk elnevezett iskolák udvarán pedig a mellszobrukat is láthatjuk. Az iskolák hagyományos rendezvényeket – Móricz-napok és Arany-napok – tartanak minden évben.
Az önkormányzat Móricz Zsigmondot díszpolgárává avatta, Arany Jánosról pedig az egyik legrangosabb, pedagógiai, kulturális és művészeti díját nevezte el. Irodalmi hagyományainkat egy igényes kötet őrzi, „Kisúji harangszó”címmel, borítóján Sarkadi Imre egyik, kisújszállási vonatkozású novellája alapján készült Körhinta című film legendás fotója látható. Aki ezt a kötetet kézbe veszi, az megtudhatja azt is, hogy itt született Csukás István, Kiss Tamás, itt töltötte nyári vakációit Sarkadi Imre. Csukás István egy kisújszállási fagylaltárusról nevezte el a Keménykalap és krumpliorr című regényének fagylaltárusát, akiről néhány éve Kisújszálláson szobor készült.
Tavaly Kiss Tamás költőnek is szobrot állítottunk. Városunk azzal is ápolja irodalmi hagyományait, hogy évente itt kerül sor a „Szép magyar beszéd” Verseny kelet-magyarországi döntőjére a 7-8. osztályosoknak. Irodalmi hagyományaink ápolása városunk arculatának egyik meghatározó része.
C.H.:
Ha egy nyári hétvégét Kisújszálláson szeretnénk eltölteni, akkor elsősorban mit ajánlana a figyelmünkbe?
K.I.:
Egy nyári hétvégén Kisújszálláson legtöbbször rekkenő meleg van, ezért napközben a Kumánia Gyógy- és Strandfürdőt ajánlom, ahol a család minden tagja felfrissülhet és gyógyulhat, hiszen van úszómedence, gyógymedence, pancsoló a kicsiknek, és van számos fürdőgyógyászati szolgáltatás.
Egy frissítő masszázs jól fog esni mindenkinek. Javaslom, ebédeljenek meg a Kisúj vagy a Horváth-kert étteremben, ahol finom, házias ételeket kínálnak. Estefele, amikor enyhül a hőség, sétáljanak egyet! Adnék egy képes füzetet, a Kisújszállási séták címűt, amelyben kellemes útvonalakat kínálunk. Vacsora utánra egy mozielőadást javasolnék a Vigadó Moziban. A Kumánia nyáron gyakran kínál éjszakai fürdőzést is – én semmiképpen nem hagynám ki ezt az élményt! Másnap a délelőttöt a természetben tölteném: lehetőség van lovaglásra, horgászatra, kerékpározásra, sétakocsikázásra, sőt teniszezésre is. A délután újra a Kumániáé lehet, este pedig a barátokkal együtt közös sütésre-főzésre tennék javaslatot a közösségi kemencében. Mindezzel együtt a lélek és a test egyaránt fel fog frissülni, és remélhetően máskor is visszajönnek majd.
P.s.:
Kisújszállás elnyerte a Holnap városáért Díjat (2015) a Kultúra, a Művészet, az Örökség megőrzéséért kategóriában.
