Az idei Művészetek Völgye lesz az év talán legizgalmasabb 10 napja. A sajtótájékoztatón a zsurnaliszták némi ízelítőt is kaphattak a Völgy hangulatból Palya Bea, Földes László, Hobo és a Duda Éva Társulat tolmácsolásában.
Idén július 21-30. között rendezik meg Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját, a 27. Művészetek Völgyét Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. Idén közel 1200 programmal és produkcióval – köztük koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, közösségi programokkal, interaktív játékokkal és új udvarokkal – várják a látogatókat.
A legnevesebb hazai előadók mellett ott lesz a világhírű francia Nouvelle Vague, a Deluxe és az amerikai Pink Martini. Az elővételes jegyeladások száma már most a duplája a tavalyinak.
2016-ban összesen 200 ezren látogattak el a Művészetek Völgyébe. Számítások szerint idén is elérik a tavalyi látogatószámot; az elővételes jegyeladások száma már most a duplája a tavalyinak.
„Idén valamivel több látogatóra számítunk, mint tavaly, de az egyik legfontosabb érték továbbra is az, hogy emberi léptékű fesztivált kínáljunk. Ezért is húztuk szét térben a fesztivál helyszínét: idén összesen 27 program helyszínen és további 40 kisebb helyszínen, 3 településen, közel 1200 programmal várjuk a látogatókat” – mondta el Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye program-és marketingigazgatója a sajtótájékoztatón.
Az összművészetiség jegyében idén is a lehető legszélesebb kulturális palettával várják a látogatókat, ahol mindenki megtalálja a számára igazán értékes csemegét.
„A Művészetek Völgye a hazai fesztivál kínálat egyik legértékesebb eseménye; egyedi programkínálatával kiemelten járul hozzá a kulturális programok népszerűsítéséhez. Idén 60 millió forinttal támogatja a kulturális kormányzat a fesztivált” – mondta el Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára.
A fesztivál jegyárai továbbra is tartják az elérhető árkategóriát: napijegyet és 3 napos hétvégi bérletet elővételben június 9-ig, majd július 14-ig lehet kedvezményesen vásárolni, 5 napos rugalmas- és 10 napos bérlet pedig kizárólag elővételben kapható.
A programokra a belépés 6 éves korig ezúttal is ingyenes. Idén játékkal is segítenek eligazodni a széles programkínálatban: a látogatónak néhány, az érdeklődését érintő kérdésre kell válaszolni, amely alapján előre összeállítják személyre szabott programját. A játék május 3-án indul és a programajanlo.muveszetekvolgye.hu címen érhető el.