10 év, 4 kontinens, 20 ország, 400 település, közel 300 lovas és 100 kishuszár. Ezek a számok írják le Magyarország legnagyobb lovas eseményét, a Nemzeti Vágtát, amelynek megrendezése mára hagyománnyá vált. Idén 11. alkalommal indult útjára a nagyszabású rendezvénysorozat.
11. alkalommal indult útjára a nagyszabású rendezvénysorozat, a korábbi évekhez hasonlóan előfutamokkal. Idén május 1-jén, Sarkadon rendezték meg az első vidéki elővágtát, míg a döntőre szeptember 14-16. között kerül sor. Így közel 5 hónapon keresztül szurkolhat a közönség a Nemzeti Vágta futamain. Ahogyan az összes elővágtán, úgy a békés megyei városban is 12 lovas mérkőzik meg egymással. Az előfutamok három legjobbja és a rendező település lovasa pedig majd a budapesti döntőn bizonyíthat, amelyet újra a Hősök terén rendeznek meg.
A 10 év alatt 4 kontinensről – Ázsia, Afrika, Amerika és Európa – több mint 20 ország lovasai mérték össze tudásukat a nemzetközi futamon, amely idén sem marad ki a programok közül. A szervezők célja nem csak a korábban már résztvevő országok megtartása, hanem annak elérése is, hogy ebben az évben már az összes földrész képviseltesse magát a Nemzeti Vágtán. A fiatal tehetségek sem maradnak ki, a korábbi évek nagy sikerének köszönhetően újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, amelyen ezidáig 100 gyermek vett részt. A Vágta futamait minden évben nagy érdeklődés kíséri a határon túli magyarság körében, ezért ebben az évben is a 17 elővágtából 4-et határon túl tartanak.
„Nagy öröm számunkra, hogy a Nemzeti Vágtának ekkora hagyománya van, és immáron 11 éve állandó programja nem csak Magyarországnak, hanem a határon túli magyarságnak is. Mivel évről évre nagy érdeklődés kíséri a nemzetközi futamot, ezért a Vágta kitűnő lehetőség arra, hogy az ide látogató külföldi résztvevőknek, érdeklődőknek egy olyan komoly lovas hagyományokkal bíró ország képét mutassuk, ami egyben nagyszerű turisztikai úti cél is. A huszárság motívuma minden évben erőteljesen jelen van, amivel egy sok évszázados hagyomány előtt szeretnénk tisztelegni. A Nemzeti Vágta felületein folyamatosan beszámolunk a versenyt rendező településekről, illetve az Andrássy úton berendezzük a Vágta Korzót, ahol bemutatkozhatnak a fővárosi döntőbe bejutott városok és falvak. Úgy gondolom, mindez kitűnő lehetőség a számukra, hogy megismertessék a helyi értékeiket, kultúrájukat minden látogatóval.” – mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta Elnöke.
A Nemzeti Vágta 2016-ban rangos elismerést nyert: a Budapest Turizmusáért Díj megszerzésével azon fesztiválok közé került, amelyek segítenek növelni a magyar főváros vonzerejét és népszerűségét.